I. Fejezet

A kezdetek

(A Julius család Kr.e. 270-ben)

A Julius család történelmi felemelkedését Krisztus előtt (Kr.e.) 270-től számítjuk. Ekkor kapta meg Flavius Julius használatra a szenátustól Etruria és Umbria vidékeit, Arretium és Arminium központokkal. Flavius Julius 47 éves volt ekkor, de három felnőtt fiára, a 31 éves Luciusra, a 29 éves Quintusra, és a 28 éves Vibiusra számíthatott. A család számára a szenátus általánosságban Róma északi határainak őrzését, a gall törzsek szemmel tartását, a betöréseik megakadályozását, és a római földek lehetőség szerinti kiterjesztését szabta feladatul cserébe a két tartomány feletti ellenőrzés átengedéséért.

Etruria etruszk szállásterület volt, eredetileg. Kr.e. mintegy 1000 évvel jelentek meg Itáliában. Ők magukat razennáknak nevezték. Az etruszk kifejezés a rómaiaktól származik. Igen jelentős szinten álltak a kézművességben, érc megmunkálásban, építészetben. Ez utóbbi görög hatásról árulkodik. Sok mindent ők közvetítettek elsőként Rómának a görög világból. A Tarquiniusok trónra emelésével Rómában etruszk befolyás alakult ki, ami az utolsó király Kr.e. 509-ben történt elűzésével szűnt meg. De az Etruszkok első történelmi mértékkel is jelentős kudarca Veii Kr.e. 396-ban történt eleste volt. A Kr.e. 346-tól 290-ig tartó samnis háborúkban az etruszkok a samnisok mellé álltak a rómaiak ellen. Az etruszkok többször is vereséget szenvedtek. A háborút elvesztették, békekötésre kényszerültek. Etruria egy része római befolyás alá került. A végső csapást tulajdonképpen egy belső villongás okozta. Arretium etruszk városa Róma híve volt. Az ellenséges érzületű etruszkok, és gall szövetségeseik ostrom alá fogták. Róma nem tűrhette. Az első két sereget legyőzték. A harmadik sereggel az ellenség hátországába került Publius Cornelius Dolabella, és ott fosztogatott. Konzul társa, Gnaeus Domitius Calvinus pedig megtámadta az egyesült etruszk-gall sereget, és Kr.e. 283-ban a Vadimonius tó mellett megsemmisítette. A vereség után már nem bírtak az etruszkok komoly ellenállást kifejteni, és Etruria teljesen római uralom alá került. A Vadimonius tó különösen szerencsétlen hely az etruszk történelemben, mert szintén itt, 27 évvel korábban, a samnis háborúk alatt egyszer már vereséget szenvedtek.

Umbriában pedig az umberek laktak. Bár nem vetekedhettek az etruszkokkal, de egy időben ők is jelentős népnek számítottak. Szállásterületük a Pó folyótól Itália keleti részén a Pargano hegyfokig húzódott, de még Etruria egy részét is a felügyeletük alá tudták vonni. Azonban vissza kellett húzódjanak a Umbriába. Ám még ezt a tartományt sem tudták megvédeni, mert a gallok a tengermelléki részt elvették tőlük, és a Tiberis, valamint az Appenninek keleti lejtője közé szorultak vissza. A IV. század végén többször vereséget szenvedtek a rómaiaktól, míg végül a Kr.e. 298-ban a samnis háborúk keretében lezajlott Sentinumi csatában végső vereséget szenvedtek, és behódoltak, majd lassan ellatinosodtak.

A szenátus figyelmét nem kerülte el a szinte védtelen Liguria, amely Eturiától északra terült el. Nem tartozott Itália fejlett területei közé. Lakói, a ligurok nem voltak gallok, igazából nem tudhatjuk biztosan milyen eredetű nép. Igazából alig valamit tudunk róluk a nevükön kívül. Hosszú hajú ligurokként emlegették őket, és nagy testi erőt tulajdonítottak nekik. Állítólag barmokat tartottak, és abból éltek. Területük mindkét nép számára stratégiailag fontos lett. Ha a gallok elfoglalják, akkor Rómához közel hozhatnak létre tengerészeti támaszpontot, és ez nagyban veszélyeztetné a partvidéket, és a hajózást. Ezt a szenátus nem engedhette meg, ezért utasította Flaviust, hogy foglalja el, és védje meg Liguriát, mielőtt a gallok tennék rá a kezüket.

Flavius Julius az eturiai Arretiumot jelölte ki a család székhelyének, ami teljesen logikus lépés, ha belegondolunk, hogy milyen szerepet játszott a város a tartomány meghódításában. Legidősebb fiára, Luciusra bízta a tartomány kormányzását. Lucius még abban a szülői kegyben is részesült, hogy apja politikai örökösének jelölte ki.

(Arretium főtere, a kormányzói házzal Kr.e. 270-ben)

Flavius Umbriát Quintus fiának felügyeletére hagyta. Fiainak azt az utasítást adta, hogy fejlesszék fel a tartományok gazdaságát, és kezdjenek csapatokat toborozni a gall betörések elhárítására. A családfő biztos volt benne, hogy ezek a betörések nem váratnak sokáig magukra. Lelke mélyén ezt nem is bánta, hiszen a Juliusok gall utálata közismert volt Rómában. Különösen, mióta Flavius Julius nagyapját a gallok megvakították. Ez a gyűlölet komoly súllyal eset latba, mikor a családot az északi határok védelmével megbízták. Flavius azonban nem volt türelmetlen alkat. Megfontoltsága jól megfért a gyűlölettel, és a két tulajdonság így kiegészítve egymást még alkalmasabbá tette a szenátustól kapott feladatára. Bölcsességének tanú jelét adta, amikor küldöttséget menesztett Sextus Antonio vezetésével a gallokhoz. A követjárás célja az volt, hogy diplomáciai eszközökkel békességre bírja a gallokat, amíg Ligura Róma fennhatósága alá nem kerül, illetve amíg a család meg nem erősíti a pozícióit.

Miután a családfő mindent megtett a tartományai nyugalmáért, és a hátországa védelméért, Vibius fiával egyetemben harcba szállt, és a ligur főváros, Segesta mellett termett a hadával. A város megnevezés ironikus lehet egy olyan település esetében, amelyik még egy gyenge fapalánkot sem tudhatott magáénak. Segesta inkább tűnt a rómaiak szemében egy lankás dombon álló falunak, mint tartományi központnak. Flavius a seregével egészen közel menetelt a településhez. Innen a kíséretével a település dombjára felkapatott, hogy a ligur haderőt felderítse. Azt figyelte meg, hogy mindössze egy hadicsapat, és egy felfegyverzett parasztokból álló csapat áll vele szemben a főtéren. Flavius felrendelte az íjász manipulust, hogy a ligurokat megritkítsa. A település méretéről sok mindent elárul az, hogy az íjászok a széléről be tudtak lőni a főtérre. A nyilak főként a szinten teljesen védtelen parasztok között okoztak veszteséget, de szedtek áldozatokat a hadicsapatból is. A nyilak elfogyása után Flavius visszaküldte az íjászokat a sereg mögé, és a harcra rendelte a velites manipulust. Ők dárdákat dobáltak az ellenségre. Nekik már közelebb kellett menniük a ligurokhoz, de azok nem támadtak ki rájuk, persze hiába is tették volna, a velitesek könnyedén ki tudtak térni a gyalogos csapatok elől. A Velites dárdák a felére csökkentették a hadicsapat létszámát, a paraszti egységből pedig alig maradtak. A dárdák elfogyása után a ligurok közvetlenebb támadást vártak. Csakhogy Flavius nem szándékozott veszteséget szenvedni. Még a velitesek akciója alatt kiválasztott három hastatus manipulust, és a velitesek kivonása után 3 oldalról közelítette meg a főteret. De nem küldte kézitusára őket, hanem a pilumok eldobására adott utasítást. A három felől érkező halál ellen semmit sem tehettek a ligurok. A harmadik sorozat után már csak halottak maradtak a főtéren. Flavius elérte célját, veszteség nélkül foglalta el Liguriát. A győzelmet a szenátus egy kétevezőssoros hajórajjal jutalmazta, illetve Flavius parancsnoki hírneve növekedett.

(Segesta főtere az elesett ligurok holttesteivel a csata utolsó pillanatában.)

A családfőt azonban nem részegítette meg a siker. Nem rendezett vérfürdőt, a lakosságot nem adta el rabszolgának, hanem csak seregével megszállta a várost, és azonnal kormányzói házat kezdett építetni, jelezve ezzel, hogy a római jelenlét és közigazgatás tartósan Ligurában akar maradni. Flavius ezen rendelkezései arra voltak hivatottak, hogy a ligur néppel éreztesse: a gallokkal csak rosszabbul jártak volna.

Kik voltak hát ezek a gallok, akikkel rosszabbul járhattak volna? A gallok a kelták legkiválóbb törzseit alkották; Galliába való bevándorlásuk ideje bizonytalan. A Pireneusok egynémely vidékét és a tengeri Alpok kivételével az egész területet elfoglalták. Laza törzsszövetségben éltek. A termékeny talajon hamar elszaporodtak, s ezért már Kr. e. 400 körül kivándoroltak egész törzsek, csapatok Felső-Itáliába, hol a Pó völgyét és Umbria egy részét meghódították. Kr.e. 390-ben még Róma városát is felperzselték, de a fellegvárat nem tudták elfoglalni. Papjaik, a druidák, egyszerre bírái, tanítói, költői is a népnek. A vallásuk bálványozó sok istenhitű volt, emberáldozatokkal összekötve. Általában rabszolgák, hadifoglyok voltak az áldozatok, de szabad ember is felajánlhatta magát a druidák számára. A gallok értettek a vaseszközök készítéséhez, a bearanyozás, ezüstözés mesterségéhez.

Már Segesta ostroma után történt, hogy Sextus Antonio a határon találkozott a sabisi Senaculus gall követtel. A két követ tárgyalásba bocsátkozott egymással. A tárgyalások nem várt eredménnyel zárultak. Sikerült szövetséget és kereskedelmi egyezményt kötni, valamint a gallok vállalták, hogy térkép információért cserébe egy évig félévente 1100 dénárt fizetnek.

Szükség is lesz erre a pénzre és a nyugalomra, ugyanis a szenátus a gyors liguriai siker után egy lényegesen nehezebb feladatot szabott ki. Legkésőbb 265 nyarán a gall tulajdonban lévő Narbonensis tartományt kellett elfoglalni, amely ebben az időben a gallok egyetlen tengerparti tartománya volt a Földközi tengeren, leszámítva az Itália északkeleti részén lévő Venetiat. Ez utóbbi szárazföldön sokkal közelebb található Rómához, de tengeren az egész Itáliai félszigetet körbe kellene hajózni, hogy az Örök Városhoz jussanak.

(Narbonensisnek, és központjának, Narbo Martiusnak földrajzi elhelyezkedése Liguriához viszonyítva. A kép jobb szélén Arretium kikötője látható.)

Flavius Julius 270 telén átadta Vibius fiának Liguria irányítását, és Arretiumba távozott, hogy onnan irányítsa a hadi készülődést. Itt átvette Luciustól a tartomány igazgatását, őt pedig tovább küldte, hogy váltsa le Qiuntust Arminiumban. A családfő Quintust fiát jelölte ki az expedíciós had vezetésére. Flavius továbbfolytatta a gazdasági erősítés politikáját, illetve Eturiában hastatus manipulusok képzését kezdte meg. A háborúra készülődés jegyében Liguriában úthálózatot építettek ki, illetve Segesta fa palánkot kapott. Egy hajóraj pedig Narbonensis partvidékére hajózott felderítés céljából. Útközben azt tapasztalta a hajóraj parancsnoka, hogy egy sereg ostromolja Transalpin Gallia központját, Massiliát. A sereg nemzetiségét nem tudta ugyan meghatározni, de értesítette Flaviust, aki gall beavatkozást következtetett ki. Talán Liguria lett volna a következő, ha nem léptek volna időben.

Vibius Julius bizonyítani akarta, hogy odafigyel a gondjára bízott tartományra. Egy kisebb útonálló seregről kapott jelentést. Elhatározta, hogy csírájában folytja el a banditák fosztogatási kedvét. Az apja által nála hagyott seregből kiválasztott három hastatus, és egy-egy íjász illetve velites manipulust, és a banditák ellen vonult. Segesta bevételénél tétlenkednie kellett, most esetleg bizonyíthat.

(Vibius Julius első csatájának helyszíne, és a két had erőviszonya.)

Vibius-szal szemben mindössze egy hadicsapat állt. A győzelem nem lehetett kérdéses, a cél csak az lehetett, hogy ez a győzelem veszteség nélkül történjen. A hadicsapat rohanva igyekezett egy erdősebb terület felé. Vibius attól félve, hogy elfutnak előle csata nélkül a seregét rohanva küldte a banditák után. A hadicsapat megállt, és szembefordult a rómaiakkal. Vibius is azonnal megállt. Az íjászoknak adott parancsot a csata megkezdésére. Mikor a nyílvesszők elfogytak, a velitesek dárdáit dobatta az útonállókra. Az útonállók mindezt tűrték, mert hiába is támadta volna a konnyebben mozgó rómaiakra. A hadicsapat háromnegyede elesett, mire a velitesek is hátrább lettek vonva. Egy hastatus manipulus vette át a helyüket.. a Banditák most reménykedhettek benne, hogy legalább pár rómait magukkal vihetnek a másvilágra. Elhatározásukat azonban pillanatok alatt köddé változtatta a hastatusok pilum esője. Az útonállók megtörtek, és menekülőre fogták a dolgot. De hiába. Sorsukat Vibius és testőrsége teljesítette be. Sikerült elérni a célt, az útonállók veszteség nélküli legyőzését. Vibiusnak sikerült megvalósítani a nyílt mezőn apja segestai taktikáját. Liguria népe a megnövekedett parancsnoki hírnevű kormányzója győzelmének emlékére a csatatéren emlékhelyet épített.

(Vibius Julius első önálló csatájának végeredménye, manipulusokra lebontva.)

Flavius Julius bár örült fia győzelmének, és a hadi készülődés is sok energiáját lekötötte, mégis szakított időt arra, hogy az egyéb római házak eseményeit nyomon kövesse. Így tudta meg, hogy a Szenátus, a Brutusok és a Scipiók háborúba keveredtek a görög városállamokkal. A Juliusokat egyenlőre nem érintette ez a háború, de Flavius Julius nem is akart részt venni benne. Elég feladat nekik a gall kérdés, de amúgy sem akarta támogatni a többi római családot a gazdag görög városok leszakításában, mert családja annak hasznából valószínűleg úgy sem részesedne. Persze, ha a szenátus ezt akarná, akkor igen. De magától, önként nem.

Mindazonáltal Flavius úgy érezte, hogy ideje a nemzetközi politika szintjére emelni a családot. Ezért 268 telén Herennius Postumius vezetésével egy hajórajon követséget indított. Feladatul a pun, numida és ibér népekkel való szövetség, illetve kereskedelmi szerződések kötését irányozta elő. a a