I. Fejezet
A kezdetek
(A Julius család Kr.e. 270-ben)
A Julius család történelmi
felemelkedését Krisztus előtt (Kr.e.) 270-től számítjuk. Ekkor kapta meg Flavius Julius használatra a szenátustól Etruria és Umbria vidékeit, Arretium és Arminium
központokkal. Flavius Julius 47 éves volt ekkor, de
három felnőtt fiára, a 31 éves Luciusra, a 29 éves Quintusra, és a 28 éves Vibiusra
számíthatott. A család számára a szenátus általánosságban Róma északi
határainak őrzését, a gall törzsek szemmel tartását, a betöréseik
megakadályozását, és a római földek lehetőség szerinti kiterjesztését szabta
feladatul cserébe a két tartomány feletti ellenőrzés átengedéséért.
Etruria etruszk szállásterület volt, eredetileg. Kr.e. mintegy
1000 évvel jelentek meg Itáliában. Ők magukat razennáknak
nevezték. Az etruszk kifejezés a rómaiaktól származik. Igen jelentős szinten
álltak a kézművességben, érc megmunkálásban, építészetben. Ez utóbbi görög
hatásról árulkodik. Sok mindent ők közvetítettek elsőként Rómának a görög
világból. A Tarquiniusok trónra emelésével Rómában
etruszk befolyás alakult ki, ami az utolsó király Kr.e. 509-ben történt
elűzésével szűnt meg. De az Etruszkok első történelmi mértékkel is jelentős
kudarca Veii Kr.e. 396-ban történt eleste volt. A
Kr.e. 346-tól 290-ig tartó samnis háborúkban az
etruszkok a samnisok mellé álltak a rómaiak ellen. Az
etruszkok többször is vereséget szenvedtek. A háborút elvesztették, békekötésre
kényszerültek. Etruria egy része római befolyás alá
került. A végső csapást tulajdonképpen egy belső villongás okozta. Arretium etruszk városa Róma híve volt. Az ellenséges
érzületű etruszkok, és gall szövetségeseik ostrom alá fogták. Róma nem tűrhette. Az első két sereget
legyőzték. A harmadik sereggel az ellenség hátországába került Publius Cornelius Dolabella, és ott fosztogatott. Konzul társa, Gnaeus Domitius Calvinus pedig megtámadta az egyesült etruszk-gall sereget,
és Kr.e. 283-ban a Vadimonius tó mellett
megsemmisítette. A vereség után már nem bírtak az etruszkok komoly ellenállást
kifejteni, és Etruria teljesen római uralom alá
került. A Vadimonius tó különösen szerencsétlen hely
az etruszk történelemben, mert szintén itt, 27 évvel korábban, a samnis háborúk alatt egyszer már vereséget szenvedtek.
Umbriában pedig az umberek laktak. Bár
nem vetekedhettek az etruszkokkal, de egy időben ők is jelentős népnek
számítottak. Szállásterületük a Pó folyótól Itália
keleti részén a Pargano hegyfokig húzódott, de még Etruria egy részét is a felügyeletük alá tudták vonni.
Azonban vissza kellett húzódjanak a Umbriába. Ám még ezt a tartományt sem tudták megvédeni,
mert a gallok a tengermelléki részt elvették tőlük, és a Tiberis,
valamint az Appenninek keleti lejtője közé szorultak vissza. A IV. század végén
többször vereséget szenvedtek a rómaiaktól, míg végül a Kr.e. 298-ban a samnis háborúk keretében lezajlott Sentinumi
csatában végső vereséget szenvedtek, és behódoltak, majd lassan ellatinosodtak.
A szenátus figyelmét
nem kerülte el a szinte védtelen Liguria, amely Eturiától északra terült el. Nem tartozott Itália fejlett
területei közé. Lakói, a ligurok nem voltak gallok,
igazából nem tudhatjuk biztosan milyen eredetű nép. Igazából alig valamit
tudunk róluk a nevükön kívül. Hosszú hajú ligurokként
emlegették őket, és nagy testi erőt tulajdonítottak nekik. Állítólag barmokat
tartottak, és abból éltek. Területük mindkét nép számára stratégiailag fontos
lett. Ha a gallok elfoglalják, akkor Rómához közel hozhatnak létre tengerészeti
támaszpontot, és ez nagyban veszélyeztetné a partvidéket, és a hajózást. Ezt a
szenátus nem engedhette meg, ezért utasította Flaviust,
hogy foglalja el, és védje meg Liguriát, mielőtt a
gallok tennék rá a kezüket.
Flavius Julius az eturiai Arretiumot jelölte ki a család székhelyének, ami teljesen
logikus lépés, ha belegondolunk, hogy milyen szerepet játszott a város a
tartomány meghódításában. Legidősebb fiára, Luciusra
bízta a tartomány kormányzását. Lucius még abban a
szülői kegyben is részesült, hogy apja politikai örökösének jelölte ki.
(Arretium főtere, a kormányzói
házzal Kr.e. 270-ben)
Flavius Umbriát Quintus fiának felügyeletére hagyta. Fiainak azt az
utasítást adta, hogy fejlesszék fel a tartományok gazdaságát, és kezdjenek
csapatokat toborozni a gall betörések elhárítására. A családfő biztos volt
benne, hogy ezek a betörések nem váratnak sokáig magukra. Lelke mélyén ezt nem
is bánta, hiszen a Juliusok gall utálata közismert
volt Rómában. Különösen, mióta Flavius Julius
nagyapját a gallok megvakították. Ez a gyűlölet komoly súllyal eset latba,
mikor a családot az északi határok védelmével megbízták. Flavius
azonban nem volt türelmetlen alkat. Megfontoltsága jól megfért a gyűlölettel,
és a két tulajdonság így kiegészítve egymást még alkalmasabbá tette a
szenátustól kapott feladatára. Bölcsességének tanú jelét adta, amikor
küldöttséget menesztett Sextus Antonio vezetésével a
gallokhoz. A követjárás célja az volt, hogy diplomáciai eszközökkel békességre
bírja a gallokat, amíg Ligura Róma fennhatósága alá
nem kerül, illetve amíg a család meg nem erősíti a pozícióit.
Miután a családfő mindent megtett a
tartományai nyugalmáért, és a hátországa védelméért, Vibius
fiával egyetemben harcba szállt, és a ligur főváros,
Segesta mellett termett a hadával. A város megnevezés ironikus lehet egy olyan
település esetében, amelyik még egy gyenge fapalánkot sem tudhatott magáénak.
Segesta inkább tűnt a rómaiak szemében egy lankás dombon álló falunak, mint
tartományi központnak. Flavius a seregével egészen
közel menetelt a településhez. Innen a kíséretével a település dombjára
felkapatott, hogy a ligur haderőt felderítse. Azt
figyelte meg, hogy mindössze egy hadicsapat, és egy felfegyverzett parasztokból
álló csapat áll vele szemben a főtéren. Flavius felrendelte
az íjász manipulust, hogy a ligurokat
megritkítsa. A település méretéről sok mindent elárul az, hogy az íjászok a
széléről be tudtak lőni a főtérre. A nyilak főként a szinten teljesen védtelen
parasztok között okoztak veszteséget, de szedtek áldozatokat a hadicsapatból
is. A nyilak elfogyása után Flavius visszaküldte az
íjászokat a sereg mögé, és a harcra rendelte a velites
manipulust. Ők dárdákat dobáltak az ellenségre. Nekik
már közelebb kellett menniük a ligurokhoz, de azok
nem támadtak ki rájuk, persze hiába is tették volna, a velitesek
könnyedén ki tudtak térni a gyalogos csapatok elől. A Velites
dárdák a felére csökkentették a hadicsapat létszámát, a paraszti egységből
pedig alig maradtak. A dárdák elfogyása után a ligurok
közvetlenebb támadást vártak. Csakhogy Flavius nem
szándékozott veszteséget szenvedni. Még a velitesek
akciója alatt kiválasztott három hastatus manipulust,
és a velitesek kivonása után 3 oldalról közelítette
meg a főteret. De nem küldte kézitusára őket, hanem a pilumok
eldobására adott utasítást. A három felől érkező halál ellen semmit sem
tehettek a ligurok. A harmadik sorozat után már csak
halottak maradtak a főtéren. Flavius elérte célját,
veszteség nélkül foglalta el Liguriát. A győzelmet a
szenátus egy kétevezőssoros hajórajjal jutalmazta, illetve Flavius
parancsnoki hírneve növekedett.
(Segesta főtere az elesett ligurok
holttesteivel a csata utolsó pillanatában.)
A családfőt azonban nem
részegítette meg a siker. Nem rendezett vérfürdőt, a lakosságot nem adta el
rabszolgának, hanem csak seregével megszállta a várost, és azonnal kormányzói
házat kezdett építetni, jelezve ezzel, hogy a római jelenlét és közigazgatás
tartósan Ligurában akar maradni. Flavius
ezen rendelkezései arra voltak hivatottak, hogy a ligur
néppel éreztesse: a gallokkal csak rosszabbul jártak volna.
Kik voltak hát ezek a gallok, akikkel
rosszabbul járhattak volna? A gallok a kelták legkiválóbb törzseit alkották; Galliába
való bevándorlásuk ideje bizonytalan. A Pireneusok egynémely vidékét és a tengeri
Alpok kivételével az egész területet elfoglalták. Laza törzsszövetségben éltek.
A termékeny talajon hamar elszaporodtak, s ezért már Kr. e. 400 körül
kivándoroltak egész törzsek, csapatok Felső-Itáliába, hol a Pó
völgyét és Umbria egy részét meghódították. Kr.e.
390-ben még Róma városát is felperzselték, de a fellegvárat nem tudták
elfoglalni. Papjaik, a druidák, egyszerre bírái, tanítói, költői is a népnek. A
vallásuk bálványozó sok istenhitű volt, emberáldozatokkal összekötve. Általában
rabszolgák, hadifoglyok voltak az áldozatok, de szabad ember is felajánlhatta
magát a druidák számára. A gallok értettek a vaseszközök készítéséhez, a
bearanyozás, ezüstözés mesterségéhez.
Már Segesta ostroma után történt, hogy
Sextus Antonio a határon találkozott a sabisi Senaculus gall követtel. A
két követ tárgyalásba bocsátkozott egymással. A tárgyalások nem várt
eredménnyel zárultak. Sikerült szövetséget és kereskedelmi egyezményt kötni,
valamint a gallok vállalták, hogy térkép információért cserébe egy évig félévente
1100 dénárt fizetnek.
Szükség is lesz erre a pénzre és a
nyugalomra, ugyanis a szenátus a gyors liguriai siker
után egy lényegesen nehezebb feladatot szabott ki. Legkésőbb 265 nyarán a gall
tulajdonban lévő Narbonensis tartományt kellett
elfoglalni, amely ebben az időben a gallok egyetlen tengerparti tartománya volt
a Földközi tengeren, leszámítva az Itália északkeleti részén lévő Venetiat. Ez utóbbi szárazföldön sokkal közelebb található
Rómához, de tengeren az egész Itáliai félszigetet körbe kellene hajózni, hogy
az Örök Városhoz jussanak.
(Narbonensisnek, és központjának, Narbo Martiusnak földrajzi
elhelyezkedése Liguriához viszonyítva. A kép jobb
szélén Arretium kikötője látható.)
Flavius Julius 270
telén átadta Vibius fiának Liguria
irányítását, és Arretiumba távozott, hogy onnan
irányítsa a hadi készülődést. Itt átvette Luciustól a
tartomány igazgatását, őt pedig tovább küldte, hogy váltsa le Qiuntust Arminiumban. A családfő Quintust fiát jelölte ki az expedíciós had vezetésére. Flavius továbbfolytatta a gazdasági erősítés politikáját,
illetve Eturiában hastatus manipulusok
képzését kezdte meg. A háborúra készülődés jegyében Liguriában
úthálózatot építettek ki, illetve Segesta fa palánkot kapott. Egy hajóraj pedig
Narbonensis partvidékére hajózott felderítés
céljából. Útközben azt tapasztalta a hajóraj parancsnoka, hogy egy sereg
ostromolja Transalpin Gallia központját, Massiliát. A sereg nemzetiségét nem tudta ugyan
meghatározni, de értesítette Flaviust, aki gall
beavatkozást következtetett ki. Talán Liguria lett
volna a következő, ha nem léptek volna időben.
Vibius Julius
bizonyítani akarta, hogy odafigyel a gondjára bízott tartományra. Egy kisebb
útonálló seregről kapott jelentést. Elhatározta, hogy csírájában folytja el a
banditák fosztogatási kedvét. Az apja által nála hagyott seregből kiválasztott
három hastatus, és egy-egy íjász illetve velites manipulust, és a banditák ellen vonult. Segesta bevételénél
tétlenkednie kellett, most esetleg bizonyíthat.
(Vibius Julius
első csatájának helyszíne, és a két had erőviszonya.)
Vibius-szal szemben
mindössze egy hadicsapat állt. A győzelem nem lehetett kérdéses, a cél csak az lehetett, hogy ez a győzelem veszteség nélkül történjen.
A hadicsapat rohanva igyekezett egy erdősebb terület felé. Vibius
attól félve, hogy elfutnak előle csata nélkül a seregét rohanva
küldte a banditák után. A hadicsapat megállt, és szembefordult a rómaiakkal. Vibius is azonnal megállt. Az íjászoknak adott parancsot a
csata megkezdésére. Mikor a nyílvesszők elfogytak, a velitesek
dárdáit dobatta az útonállókra. Az útonállók mindezt tűrték, mert hiába is
támadta volna a konnyebben mozgó rómaiakra. A
hadicsapat háromnegyede elesett, mire a velitesek is
hátrább lettek vonva. Egy hastatus manipulus vette át
a helyüket.. a Banditák most reménykedhettek benne,
hogy legalább pár rómait magukkal vihetnek a másvilágra. Elhatározásukat
azonban pillanatok alatt köddé változtatta a hastatusok
pilum esője. Az útonállók megtörtek, és menekülőre
fogták a dolgot. De hiába. Sorsukat Vibius és testőrsége teljesítette be. Sikerült elérni a
célt, az útonállók veszteség nélküli legyőzését. Vibiusnak
sikerült megvalósítani a nyílt mezőn apja segestai
taktikáját. Liguria népe a megnövekedett
parancsnoki hírnevű kormányzója győzelmének emlékére a csatatéren emlékhelyet
épített.
(Vibius Julius
első önálló csatájának végeredménye, manipulusokra
lebontva.)
Flavius Julius bár
örült fia győzelmének, és a hadi készülődés is sok energiáját lekötötte, mégis
szakított időt arra, hogy az egyéb római házak eseményeit nyomon kövesse. Így
tudta meg, hogy a Szenátus, a Brutusok és a Scipiók háborúba keveredtek a görög városállamokkal. A Juliusokat egyenlőre nem érintette
ez a háború, de Flavius Julius nem is akart részt
venni benne. Elég feladat nekik a gall kérdés, de amúgy sem akarta támogatni a
többi római családot a gazdag görög városok leszakításában, mert családja annak
hasznából valószínűleg úgy sem részesedne. Persze, ha a szenátus ezt akarná,
akkor igen. De magától, önként nem.
Mindazonáltal Flavius
úgy érezte, hogy ideje a nemzetközi politika szintjére emelni a családot. Ezért
268 telén Herennius Postumius
vezetésével egy hajórajon követséget indított. Feladatul a pun, numida és ibér népekkel való szövetség, illetve
kereskedelmi szerződések kötését irányozta elő. a a